Z-BOLT Kft.
Szolgáltató és Sportcentrum
 
Dátum: 2017.09.25.
Menü
Kapcsolat
Z-Bolt Kft.
7900 Szigetvár, József Attila u. 51.
tel/fax 73/344-200
z-bolt@t-online.hu
Login
Név:
Jelszó:
Belép
Regisztrál
Zentai Béla Vadászfegyverek és Lőszerek című könyvéből / Cikkek-Írások / Szent Hubertusz Ajándéka látogatók: 3382  Nyomtatható

Nimród Vadászújság 2010 Szeptemberi szám

.                                  Szent Hubertus Ajándéka

 Vadász embernek talán a szeptember a legjelesebb hónap . A bikák harsogó nászától vált oly híressé. Sokan, sokat írtak erről. Szép és még szebb mondatokkal megfogalmazva. Bikára vadászni ebben az időszakban minden „ igazvadász” álma, a legek egyike. Szerencsére három évtizedes vadászati gyakorlatom alatt sokszor örülhettem szép és még szebb jó néhányszor éremmel is jutalmazott szarvasbika szabályos, valamint különleges trófeáknak. Ennek ellenére mindegyik közül a legmegkapóbb számomra a legutóbbi (2009 09. 20.) bika vadászatom marad. Különlegessége abból fakad, hogy nem puskával, hanem íjjal és nyílvesszővel ejtettem el a bőgő bikát! Ez az élmény nem hasonlítható semmilyen előző puskával megélt vadászataimhoz. Ez egy igazi ki hívás volt! A Fizikai erő és koncentrálás összhangja, mely mögött a sok gyakorlatozás során kilőtt nyílvesszők erdeje, rengetege áll, párosulva a vadász szerencsével, ez hozta meg a királyi vad elejtésének lehetőségét. Igen ajándék, melyet alázattal fogadtam, mert keveseknek engedtetik meg, hogy íjjal bőgő szarvas bikára vadászhassanak és azt el is ejtsék. Ajándék, mert úgy érzem, az íjász-vadászíjász pályafutásomra, felkerült ezzel a korona. Az íjászat életem fontos része volt és még ma is az. Visszatekintve a kezdetekre, bizony már régen, 1972-ben vettem először komolyabb íjat a kezembe és lettem az akkori Tipográfia pálya íjász leigazolt versenyzője. Edzőm Barta Margit többszörös magyar bajnok nő volt. 1974-es tanévben a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre kerültem, mint hallgató Itt professzorom lett Dr Fábián Gyula, aki egykor a Magyar Íjász Szövetség egyik alapítója volt. Lelkes nagy tudású emberként ismertem meg az íjászat elkötelezettjeként. Nevéhez fűződik az első működő képes Ősmagyar íj replika elkészítése. Tudomásom szerint ez ma is látható a Mezőgazdasági Múzeumban. Hamar jó barátság alakult ki közöttünk és segítségével sikerült megszerveznem egy egyetemi íjász klubot, amit Nomád Íjász Klubnak neveztünk el. Főleg terep íjászattal foglalkoztunk. Csodabogaraknak számítottunk abban az időben. Az osztrák íjász, íjkereskedő, gyártó és üzletember Alois Zopf úrhoz kötődő barátságom, valamint lelkesedésünknek köszönhetően Ausztriába és az akkori Jugoszláviába is eljutottunk terep íjász versenyekre már 1976-ban. Ekkor még útlevelet csak nehezen lehetett kapni és valuta keret volt érvényben. Az íjász szövetségtől támogatást nem kaptunk. Szóval nem volt egyszerű Nomád íjásznak lenni. Íjász boltok, kereskedések nem voltak. A felszerelést magunknak kellett el készíteni, a nyílvesszőket is bele értve. Íjakat kezdetben Fábián professzor és barátai adták, a klub tagjainak, illetve Ausztriából is kaptunk ajándékba, valamint vettük is néhány üvegszálas és reflex íjat. Mivel a vadászat már akkor is rendkívüli módon érdekelt és erős vadász reflex íjakkal lőttem a terep versenyeken is, a pálya íjászatnak végképp hátat fordítottam. Lehetőségem volt a 70-es évek vége felé bele kóstolni az íjas vadászatba, igaz ekkor még, nem volt legalizált az íjjal történő vadászat. Az egyetem befejezése után 1979- ben, a Nomád Íjász Klub tagjainak többsége szerte az országba került kezdő mérnökként, így a klub meg is szűnt. Sokan volt tagjai közül, ma is aktív íjászok, vadászok. Az én életemben ezek után egy intenzív puskás vadász korszak következett egészen 2008 -ig, amikor is újból előtört belőlem a bennem szunnyadó íjászat iránti vágyakozás. Sikeres vadászíjász kiegészítő vizsgát tettem. A puskáimat nem akasztottam véglegesen szögre, nem is szándékozom, sőt tervezem egy újabb egylövetű cserélhető csöves Thompson/Center puska beszerzését, hozzá való különböző kaliberű váltócsövekkel.. Vásároltam viszont egy, a mai kor kihívásainak megfelelő csigás íjat, hozzá való nyílvesszőket és, egyéb felszereléseket. Azt tapasztaltam, hogy hatalmas változás, fejlődés történt az íjászatban Magyarországon. Valóságos üzletággá fejlődött, sok bolt és egyéb ehhez kötődő üzleti és ipari tevékenység épül az egyre népesebb tábort magáénak mondható íjász sportra. Ma már legálisan lehet íjjal vadat elejteni. Egyre többen szeretnének vadászíjász vizsgát tenni és íjjal is vadászni. A történelminek is nevezhető visszatekintés után, szeretném megosztani önökkel, az új vadászíjammal történt szarvasbika elejtésének valós és izgalmas történetét. Kellemesen meleg szeptemberi napokat éltünk, túlzottan is meleg volt, hiszen minden kiszáradt még az augusztusi hőségben. A természetes itatóhelyek, erdei dagonyák és számos forrás is. A bikák csak későn, sötétedés után kezdték el hangzatos áriájukat. Reggelente jól látszottak nyomaik a még üzemelő források környékén ,ahol éjjelente szomjúkat oltották. Elhatároztam, hogy ki ülök egy ilyen víznyerő hely közelébe. Egy hordozható 5 m magas gyári Seeland forgószékkel ellátott lest állítottam fel a kis vízér mentén, ami egyre szélesedve a közeli tavacskába csordogál. Ez kb.100-120 m, és itt szinte mindenütt voltak vad nyomok. Nem sok esélyt adtam magamnak, hiszen íjjal nagyon közeli 20-25 m az ideális lőtávolság.  A nagy kérdés csak az, mért pont ott jöjjenek ki az erdőből, ahol a lesem van, morfondíroztam magamban, bár a nyomok alapján erre is volt esély. Azt tudtam, hiszen előzőleg figyeltem őket, hogy csak szégyenlősen sötétedés után kezdenek a nászhoz a nagy meleg miatt. Ha nem lesz alkalmam lőni, legalább hallgatom és élvezem a fenséges koncertet gondoltam, és felmásztam a lesre. Az íjra szerelt vesszőtartó tárból kivettem egy nyílvesszőt. Ez egy nagyon éles Luc Solingen pengékkel ellátott,  4 élű Slick Trick vadászheggyel szerelt ST Axis 340-es N-Fused carbon nyílvesző, speciális QuikSpin ST 4”os gumitollazással, amely a kilőtt vesszőt megforgatva stabilizálja azt a röppályáján. Ezt a nyílvesszőt a végén lévő nock segítségével Hoyt Katera vadászíjam idegére, a megfelelőhelyre beakasztottam, majd a vessző kifutóra helyeztem azt. Bele ültem a lesen lévő kényelmes forgószékbe és a gumírozott korlátra magam elé, fektettem lövésre kész íjamat.  Élveztem a természet megannyi naplementéhez kötődő élményét, a madarak nap búcsúztató dalait, csivitelését a nyugvóhelyére készülődő fácánkakasok kakatolását, a lenyugvó nap fényjátékát a tó vizén, ahogy a légből érkező vadkacsák bele toccsantak és fodrozták az aranyló víztükröt. Nézegettem a csodálatos tavirózsákat, ahogy méltóságteljesen ringatóztak, és kezdtek lassan becsukódni, hogy így betakarózva, várják a csillagfényes éjszakát. Szóval éppen elmerültem a gyönyörben, amikor tőlem kb. 100 m-re a gyengülő és érdekes fény viszonyokban hatalmasnak tűnő fehéren villogó ágvégekkel egy szarvasbika váltott ki az erdő már beláthatatlan homályából. Méltóságteljesen ballagva egyenesen felém tartott.. Azonnal óvatosan felemeltem a kereső távcsövemet, hogy jobban szemügyre vehessem. Erősen dobogó szívvel, abban reménykedve, hogy lőhető lesz. Bírálni kezdtem a bika trófeáját. Hű ha, ez bizony lőhető! Óriási kő esett le a szívemről. Teljesen megnyugodtam és már csak egy cél vezérelt valahogy lövéshez jutni. A bika azonban hirtelen meg állt. Nem jött közelebb a leshez. Fordult egyet és a vízér meredek szélénél abba bele ereszkedve, első lábaira támaszkodva lehajolt és inni kezdett. Közben már rohamosan szürkült. Úgy gondoltam kb 40-50 m re lehet. Még soha sem lőttem vadra ilyen távolságból. Viszont bíztam az Augusztusban, őzbak hívási időszakában nálunk járó, Olasz bérvadászoktól kapott, rendkívüli pontosságú Slick Trick Magnum 125 gr-es vadászhegyben. Ők ezzel vadásztak Célba én is lőttem már az új heggyel 40 m-ről és nagyon szépen kóválygás nélkül, repültek és pontosan a kitett célba, csapódtak be a nyílvesszők. A 4 élű cserélhető pengék hatása kiváló azt már láttam annak az őzbaknak a máján és tüdején, amit az olasz bérvadász lőtt. Gyorsan döntöttem. Megpróbálom meglőni. Igyekezni fogok úgy célozni, hogy a nyílvessző a lapocka mögé a tüdőbe hatoljon be. Óvatosan felemeltem az íjamat. Fel álltam és a bikát figyeltem. Közben az befejezte az ivást és ki curikkolt a vízből. Visszafordulva megállt, bőgött egyet és bele- bele szimatolt a kellemesen hűvösödő, nyirkos tóparti levegőbe. Kereste magára hagyott teheneit. Elérkezettnek láttam a pillanatot, hogy íjamat megfeszítve megcélozzam és a borotva éles pengékkel ellátott nyílvesszőmet, útjára bocsássam. Nyugodt voltam és erősen koncentráltam. Irányzékom 2. tüskéjét a bika lapockája mögé és a közepétől tudatosan egy kissé feljebb emeltem, gondolván a becsült 50 m körüli távolságra. Bíztam 72 fontos vadászíjam erejében. Éreztem, hogy szinte eggyé válok kihúzott íjamon keresztül a hőn áhított legnemesebb céllal, egy gyönyörű trófeás szarvasbikával. Röppent a nyílvessző a bika felé. Hallottam, egy jellegzetes puffanásra emlékeztető, de igazából semmihez sem hasonlítható leírhatatlan hangot. Tudtam, hogy eltaláltam! A bika szökkent egyet és eliramodott. Az erdőből minden irányból menekülő állatok által keltett zajok, recsegés ropogás hallatszott, majd néma csend ereszkedett az erdő és a tó fölé. Izgatottan, teli bizonytalansággal, és reménnyel vártam ki a kellő időt majd a rálövés helyére siettem. Keresni kezdtem a nyílvesszőt és vérnyomokat. Hosszas keresgélés ellenére nem találtam meg. Közben leszállt a sötétség és átvette az uralmat a lenyugvó naptól. Órákon át kerestem és közben azon gondolkodtam, hogy elvitte e a nyílvesszőt, mivel semmi nyomát nem leltem. Végül lámpáim lemerültek, fel kellett adnom a keresést. Felhívtam gyorsan a közelben lakó vérebes ismerősömet, aki csak másnap reggel virradatra ígérte érkezését. Az álmatlan, átvirrasztott éjszaka után, alig vártam már a pirkadatot. Megérkezett Attila a Bayor Hegyi Vérebbel, a 9 éves Somával. Tapasztalt nyom kereső kutya több mint 180 sikeres után kereséssel a háta mögött. Még sötét volt. Együtt vártuk a világosságot. Megmutattam a rálövés helyét. Egy percen belül megtalálta a vérnyomot, már a rálövés helyén. Bizakodni kezdtem. A vérnyom igen intenzív volt. Világosban kutya nélkül is jól követhető. Sajnos az este én pont a vízér másik oldalán kerestem hosszasan, mert úgy véltem abba az irányba menekült el, onnan hallottam a nagyobb csörtetést. Tévedtem! Pedig a jó oldalon is kerestem, de a lámpafény kevésnek bizonyult előző este, vagy csak nem volt szerencsém, hogy ráleljek a vérnyomra. Túl szép is lett volna! Nem bánom, mert így marat még egy kis izgalom. Keresni és meg találni. A tapasztalt vérebvezető és a gyakorlott véreb igen hamar rá bukkant a kimúlt bikára. Fenséges, lenyűgöző és feledhetetlen perceket éltem át. Sugárzott belőlem a boldogág. Attila elővette a nála lévő fényképezőgépet, és megannyi képpel megörökítette a pillanatot bezárva a kép kockába, rabul ejtve az időt. Érdeklődve kerestem a lövés nyomát a bika testén. A nyílvessző oda ment ahova céloztam. Átütötte a bikát, végig jól követhető vérnyomot hagyott. Korrekt tüdő lövése volt. A rálövéstől kb 130-150 m re feküdt el az erdőben. A vessző a bikán keresztül száguldott ez adta a tipikus puffanó hangot, amit azóta már több lövésemnél is tapasztaltam ,abban az esetben, ha a nyílvessző átüti és elhagyta a vad testet. Viszont a mai napig sem került elő a nyílvessző, pedig sokat kerestem, kerestük. Valószínűleg a vízér iszapjába vagy a növényzet alatt landolt, elbújva az alá. Szándékomban van fém detektort kérni és azzal megkeresni és eltenni örök emlékéül. Zsigerelés után jól látszott a négy élű penge roncsoló hatása. Befelé és kifelé is átvágta a bordát és a tüdőn jókora krátert ütött. A bika mind két oldalán patakzott le a vér. Távolságmérővel másnap lemértem a rálövés helyét 40 m volt. A trófeája a bírálaton 171,93 pontot kapott és bronzérmes lett. A bika által megtett 130-150 m nem sok egy bőgő bikánál. Sokszor puskával is elmegy a vad még messzebb is. Jó példa erre az, amikor egy barátom puskával lőtt meg egy szarvas ünőt. Tüdő lövése volt. Gyenge alig-alig látható vérnyomot hagyva. 350 m után csak nagy nehezen lett meg a szarvas, világosban. Természetesen a tűzfegyverek erejét, gyorsaságát nem lehet hasonlítani az íjhoz és nyílvesszőhöz, nem is ez a cél, de mint a fenti példa mutatja nem minden esetben öl gyorsabban a lövedék. Lőttem íjjal több őzbakot, amik tűzbe rogytak, nagy testű vaddisznót, ami 35 métert futott és dőlt el. Íjjal és nyílvesszővel, bizony ugyan úgy lehet vadászni, mint puskával, annyi különbséggel, hogy íjjal a vad közelsége sokkal, de sokkal fontosabb. Az elejtés íjjal viszont az ember, a vadász számára nagyobb kihívás! Aki ennek a kihívásnak már meg tudott felelni csak az tudhatja, hogy mennyivel másabb ez, mint ha csak a ravaszt húzta volna meg az újunk, mert itt annál több kell! Az íjjal és nyílvesszővel elejtett vad mellett állva felemelőbb lesz az érzés, és nagyobb a belső önbecsülés. Kívánom minden vadászíjásznak, aki vadra íjat emel, legyen lehetősége átélni a bőgő bika vadászatának megannyi izgalmát és örömét, ami nekem „ Szent Hubertus jóvoltából”, már megadatott.

                                                                                                    Zentai Béla

 

                                     

 

Termékek